Fináczy Ernő: Az ókori nevelés története. Egyetemes neveléstörténet I. [Reprint]

A neveléstörténet csak a mult század elején öltött rendszeres alakot. Amit e tárgyról az előtt írtak, vagy kisebb monographiákba, vagy a politikai és művelődéstörténet függelékszerű fejezeteibe szorult. E részleges feldolgozások és mellékes kitérések írói többnyire csak adalékokat szolgáltattak, de elméletek méltatását és elvek magyarázatát nem adták; inkább archaeológiai érdekű részleteket hordtak össze, szervezeti kérdéseket tárgyaltak, intézményeket ismertettek, jobb esetben egyes népek művelődésének menetét a politikai történettel való összefüggésében mutatták be. Mindez hozzá tartozik a neveléstörténethez, de sem tárgyi körét, sem eszmei tartalmát ki nem meríti. A neveléstörténet szerves fejlődésében állítja elénk az emberiség szellemi javainak megőrzése és gyarapítása módját a fiatal nemzedékek révén. Köre tehát nagyon tág. Nemcsak a nevelés koronkénti állapotrajzát szerkeszti meg, hanem a tényekben nyilvánuló elvi alapokat is kifejti, - ami csak úgy történhetik meg, ha az intézményekben és eljárásokban megállapítható jellemzetes vonásokat összefüggésbe tudja hozni egyrészt a tudományos elmélettel, másrészt a kor egész irányával, az általános szellemi törekvésekkel, amint azok a politikai és művelődéstörténetben, úgyszintén a philosophia történetében jelentkeznek. De ezzel sem oldotta még meg feladatát a neveléstörténet. Nemcsak azt kell vizsgálnia, miképen nevelték a történeti népek gyermekeiket, s miért nevelték úgy és nem másként, hanem azt is, hogy kielégítette-e őket a nevelésnek más, a meglevőtől eltérő, szerintük jobb és tökéletesebb módja, s ha igen, milyen volt ez a pedagogiai eszményök, s minő tényezők együtthatása alatt formálódott?

Hornyánszky Viktor 1906-os budapesti kiadásának reprintje.