ELŐSZÓ
Negyven esztendeje, hogy két fiatal zenész, Bartók Béla és Kodály Zoltán megkezdte a magyar népi dallamok rendszeres gyűjtését s ezzel - amit akkor talán még maguk sem tudtak - a magyar zenén keresztül a magyar társadalom forradalmi megújítását.
Mi derült ki az ősi magyar népzenéből? Hogy több mint ezer esztendőn keresztül ez volt a fellegvár, a menedék, ahová a magyarság, ösztönös élniakarással, a maga szellemének legtisztább, legtömörebb s legkristályosabb kifejezését gyűjtötte, sűrítette össze és mentette át, külső és belső pusztító erők elől. Művészi és emberi, nemzeti és szociális szempontból egyaránt tiszta, mélyrőlfakadt, csodálatos zeneköltészet lépett ki vele az évszázadok irigy rejtekéből, magyarság, amelyben Kodály Zoltán meglátta nemzeti klasszicizmusunk egyetlen éltetőjét, művészet, melynek erejét és méltóságát Bartók Béla csak a nyugati nagy mesterek remekműveihez tudta hasonlítani. Meg kellett tőle változnia, meg kellett ifjodnia az egész magyar társadalomnak s új arccal, új eszmélettel fordulnia Európa felé.
...
Szabolcsi Bence előszavából