"Mindössze egy félnemzedéknyi idő választ el bennünket az olajtermelés előrelátható tetőzésétől és azt követő hanyatlásától. Márpedig az olaj manapság a kereskedelmi forgalomban levő energia fő forrása az egész emberiség számára. A most megvásárolt tartósabb autók egyike-másika még használatban lesz, amikorra hanyatlásnak indul az olajtermelés. Az átállás a csökkenő tendenciájú olajtermelés körülményeire tehát küszöbön áll. És kínossá válhat, ha nem készülünk fel rá ideiében.
Nem az a kérdés, hogy bekövetkezik-e az átállás vagy sem. Tudjuk, hogy bekövetkezik. Az egyedüli kérdés tehát, hogy gondos tervezés és felkészülés folytán zökkenésmentes lesz-e, vagy egyre súlyosbodó gazdasági és politikai válságok nyomán káoszba fullad. Az országok vezetői között kevés akad, ha akad egyáltalán, akinek elképzelései lennének arról, milyen is lesz az adott ország társadalma az olaj utáni világban. Hiába szeretnők későbbi nemzedékekre áthárítani az új körülményekhez való igazodás feladatát, a történelem erre nem ad lehetőséget: a mi nemzedékünknek kell vállalnia a felelősséget a tervezés és átállás végrehajtásáért."
GAZDASÁG / Közgazdaság kategória termékei
Denis Hayes: Átmenet a kőolaj utáni korszakba
Kiadás:
Budapest, 1982
Kiadó:
Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó
Kategóriák:
Nyelv:
Magyar
Terjedelem:
280 p.
Kötésmód:
egészvászon
ISBN:
9632211235