Ariel és Kalibán. A latin-amerikai esszé klasszikusai

Ariel és Kalibán, a légi szellem és az idétlen sehonnai örök kettőssége – ez Latin-Amerika újkori történelme. Ezek a shakespeare-i jelképek – amelyek az uruguayi Rodó jóvoltából szinte meghatározták a földrész XX. századi szellemi életét mindazt a tengernyi sikert és kudarcot magukba foglalják, amiben Kolumbusz óta volt része az amerikai kontinens középső és déli felének. S ennek a félezer éves folyamatnak egy olyan műfaj a legbeszédesebb létbizonylata, amely Európa legfejlettebb országaiban és Észak-Amerikában már régóta ritkán száll alább a művészet és az erkölcs magas régióiból, de Oroszországban, nálunk és a Latin-Amerika szempontjából fontos és ihlető Spanyolországban és Portugáliában mindig szívesen vállalta a nemzeti lét és tudat védelmének, illetve alakításának mindennapi feladatait: az esszé. Nem a montaigne-i vagy emersoni típusú emelkedett értekezés, hanem a – még legköltőibb formáiban is eszmei-politikai vitairat, egy-egy olyan gondolkodó művész alkotása, aki – megint megkapó magyar párhuzam – eredendően politikus is. Így vált ez a műfaj a latin-amerikai földrész önmegismerésének és önmeghatározásának eszközévé.