Witold Gombrowicz: Cselédlépcsőn

"Nagyon szégyelltem akkoriban az írást, bujkáltam, eldugtam a papírt, ha bejött valaki a szobába... Húszéves lehettem, amikor kétségbeesésemben elhatároztam, hogy írok egy regényt, ami szándékosan lesz rossz, pontosan abból építem fel, ami rossz bennem, szégyenletes, takargatni való. Ki tudja, nem ez volt-e a legmerészebb vállalkozás az összes közül... és talán fontos is volt. A gépelt példányt odaadtam olvasni egy hölgynek, akiben megbíztam, aki hitt bennem. Elolvasta, szó nélkül visszaadta a kéziratot és attól kezdve látni se akart. Én meg ijedtemben elégettem a művet." Szerencsére a szigorú hölgy ítélete nem akasztotta meg Gombrowicz éppen csak induló írói pályáját: a tűzbevetett regényt ugyancsak vad humorú, szándékosan a "rosszra", a "szégyenletesre" épülő novellák követték. Ezek a novellák nem az ifjúkori zsengék helyét kapták az életműben - évtizedekkel ezelőtt lefordították őket minden világnyelvre.