TUDÁSFORRÁSOK / Lexikon kategória termékei
Magyar színművészeti lexikon. II. kötet

Magyar színművészeti lexikon. II. kötet

Szerkesztő:

Kiadás:

Budapest,

Kiadó:

Országos Színészegyesület és Nyugdíjintézete

Kategóriák:

Lexikon Színház

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

464 p.

Kötésmód:

egészvászon

tartalom:

A nagy munka összeállításában igyekeztünk lehetőleg teljes és hű képet adni színészetünk múltjáról és jelenéről s e célból feldolgoztuk, amennyire lehetett, a teljes irodalmi anyagot, a még élő szóhagyományt s az információ egyéb forrásait is. Figyelmünk kiterjedt nemcsak a színészet és színpad szoros értelemben vett anyagára, hanem a vele szomszédos területekre is! a magyar drámára, színházi kritikára, az egyes városok színházainak történetére s felvettük azokat az ismereteket, melyek a színpadi technika egyes fogásaira vonatkozólag érdekelhetik az olvasót. A külföldi anyagból csak azt vettük fel, aminek megfelelő magyar vonatkozása van. Az volt a célunk, hogy méltó emléket emeljünk a magyar színművészetnek. A színész tragikuma más művészekkel szemben az, hogy alkotása ő vele él és múlik el, - a mi célunk az volt, hogy legalább az emlékét őrizzük meg annak, amit színészeink alkottak. Azt reméljük, hogy ezzel szolgálatot teszünk a közönségnek, melynek a színház iránti érdeklődése nem merül ki a színielőadások meghallgatásával és szolgálatot teszünk a tudománynak is az eddigi kutatások eredményeinek összefoglalásával. Nagy munkát végeztünk, lelkesedéssel és a feladatban való hittel, abban a reményben, hogy igyekezetünk méltánylásra fog találni a közönség részéről. 

leírás:

Kötése megtört, gerince hiányzik.

Állapot:

megviselt, sokat forgatott példány

Ár:

8 000 Ftrendelhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!