Enyedi Sándor: Rivalda nélkül. A határon túli magyar színjátszás kislexikona

Az ​állandó hivatásos magyar színházművészet az 1990-es esztendővel – korát tekintve – belépett a harmadik évszázadba. Színházi lexikonirodalmunk ennél jóval fiatalabb: korszakoknak kellett eltelnie és lezárulnia ahhoz, hogy a nagykorúsodás pozíciójából visszanézhessünk színházi életünk tegnapi, tegnapelőtti világára, színházi személyek és intézmények sorsának alakulásán át vizsgálhassuk helyünket, kivívott rangunkat Európa színházművészetében. „Ezelőtt 40-50 évvel még a vidéken ha elhalt színművészetünk egy-egy buzgó bajnoka, csendesen minden pompa és zaj nélkül adták át hűlt tetemét a földnek és rövid idő múlva feledésbe ment a küzdőnek az emléke”… – írta A Színpad című színházi szakfolyóirat 1874. április 16-i száma. „Hála a haladásnak…” – védi megkönnyebbülten a cikkíró – a múlt század derekára megváltozott a helyzet. Annyiban igaza lehetett, hogy a magyar színművészet megvívott csatái nyomán nagykorúsodott: a fővárosban több lett a magyarul megszólaló színház, az országot több tucat színtársulat járta. Egy-egy hírnévre szert tett művésznek, földi élete végén kijutott a díszes temetés, esetleg egy díszsírhely valamelyik temetőben. Ám csak a színművészet fennállásának centenáriumi évfordulója tudatosította azonban, hogy ennél többre van szükség: A jövő a színházba járó nemzedékeinek okulására mielőbb meg kell örökíteni a személyek sorsában is tetten érhető, gyorsan tegnappá váló múlékony jelent.