Békés Pál: A bogárnak mindegy

„Hú, micsoda marha vagyok! Túllőttem. Egészen kiguvadtak a szemei. Veszélyben a harmincasom. Igazán tudhatnám, hogy a túldekorált karácsonyfák mindig vérnősző hazafiak. Döngetik a mellüket, míg beszakad. Legalább tudhatnék valamit erről a Magyarországról… Valami rémlik… Kossuth? Így hívták?”
Ezt egy hírneves angoltanár gondolja elhíresült tanítványáról 1904-ben Polában. Hogy kicsoda, kiről? Válasz a kötetben.
„Ültünk a Lábvízben, a lábszagban (egyikben sem csupán képletesen – a Lábvíz a törzspresszónk neve volt, a lábszag meg a szaga) és megvoltunk. Akkori állapotunk és közérzetünk aligha írható le pontosabban. Ráadásul nem is akárhogyan voltunk meg, hanem valahogy. Úgy tűnt föl, így volt mindig, és így lesz ezután is, változatlanul, az idők végeztéig.”
Ezt pedig olyasvalaki gondolja a hetvenes évekről, aki akkoriban nőtt föl. A következmények? A kötetben.
Békés Pál, a harmincas éveiben járó nemzedék sokoldalú képviselője, regények, mesék, színdarabok szerzője ezúttal novellákkal jelentkezik.
Békés Pál olyasvalamivel „kísérletezik”, ami manapság már-már ritkaságnak számít: kerek, olvasmányosnak szánt történeteket ír.
Új novellagyűjteménye eddig megjelent köteteinél is érettebb, a nyelvvel szuverén módon bánó írót állít elénk. Történeteiben tragédia és irónia, valóság és varázslat úgy váltogatják egymást, ahogyan – az író meggyőződése szerint – mindennapi életünkben.