SZÉPIRODALOM / Magyar irodalom kategória termékei
A ház

: A ház

Kiadás:

Budapest, 1984

Kiadó:

Szépirodalmi Könyvkiadó

Kategóriák:

Magyar irodalom Regény, elbeszélés

Nyelv:

Magyar

Terjedelem:

347 p.

Kötésmód:

egészvászon

ISBN:

9631523527

tartalom:

"Egy társasház zárt világa a regény cselekményének izgalmasan valóságos, ugyanakkor fojtogatóan nyomasztó színtere. A „háznak” alapítóokmánya van, a közösség életének merev szabályai, mely alól nem vonhatja ki magát senki sem, mert az „öregek”, az alapítók, élükön Séth úrral, valósággal uralkodnak a lakókon. Mindez valójában csak akkor derül ki, amikor két új lakó – két fiatalember – érkezik, s jelenlétük, az életellenes és irracionális konvenciók elleni lázadásuk felborítja az eddigi tespedt nyugalmat. S egyben megindul az élethalálharc Séth úr és József – az egyik fiatalember – között. Erről a küzdelemről szól a regény, s arról, hogy miként is vált a ház élete Séth elhatalmasodása során kötötté, zárttá és konzervatívvá. Miként lehetett az, hogy a kezdeti kisszerűségből iszonyat kerekedett, a közhelyekből törvény, a fontoskodásból lényeg. A történetben a realitás abszurd elemekkel keveredik, a nehezen elképzelhető szimbolikus jelentést hordoz, és áttételesen iróniát. A ház, ahol a regény cselekménye játszódik, felfogható az életnek, a felnőttkornak vagy a társadalomnak – ezek az értelmek nem mindig válnak el, s egymástól csak nehezen megkülönböztethetőek."

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!