Beniczkyné Bajza Lenke: A hegység tündére

„Olaszország egy igen szegényes falujában, hol nem terem más, mint narancs, citrom, vadlencse és ibolya, november havában nagy vásárt szoktak tartani, melyre összegyűl a közeltávoli négy-öt helység lakossága, s megvásárolják a téli gúnyákat, a messziről odaszállított élelmiszereket, mert nekik nincs egyebük birkánál és halnál. Az erdőségekben barangoló állatok vadászatát idegenek bérlik, s a pompás vadat elviszik messze vidékre; ők maguk, a bennszülöttek soha, vagy csak orvvadászat révén juthatnak olykor, nagy ritkán egy vadhoz. Sansovinónak hívják a szegényes kis helységet. Egyedüli jövedelme a népnek az a pénz, mit a narancs- és citromból bevesznek. Február havában van narancs- és citromszüret, s ugyanakkor el is adják a termést az oda érkezett hajósoknak. Egész éven át aztán abból fedezik csekély kiadásaikat, abból szerzik be a téli ruhát, mi ugyan nem sokban különbözik a nyári foszlányoktól, de hát nincs itt melegebb ruhára szükség. Amilyen terméktelen és mostoha Sansovinóban a föld, éppen olyan bájos, gyönyörű a természet, éppen olyan enyhe az éghajlat. A nap nem szűnik meg melegíteni, az ég mosolyogni, a mirtus virulni, az ibolya illatozni. De mindebből azok, akik ott születtek, semmit sem vesznek észre, rájuk nézve mindez nem is lehetne másként, s egy-egy jó ebédért odaadnák a természet összes szépségeit… /részlet a könyvből/”