Török Gyula: A porban

Kora reggel, vagyis délelőtt féltíz órakor, egy hirtelenszőke, halványarcú fiatalember haladt hazafelé a körúton. Nem sietett, hanem inkább baktatott, egy-egy kirakat előtt meg-megállott, mint az olyan ember, aki céltalanul halad. Néha indokolatlanul megpihent az aszfalt szélén. Mélyen és boldogan szívta be a kivételesen tiszta levegőt és gyönyörködve nézett fel az égre, amelynek kék burája ezúttal végtelen magasságban borult a főváros fölé. A fiatalember tulajdonképen haza igyekezett és nyugovóra akart térni. Az éjszakát ugyanis sikerült átbeszélgetnie ifjú és pénztelen irodalmárokkal. Nagy és nehéz problémákkal elszórakozott hajnalig, közben táncoló hölgyeket nézett végig valamelyik orfeumban, aztán, hogy minden földi salaktól megtisztuljon, a zavaros éjszaka után elment a gőzfürdőbe. Most, hogy csendesen lépkedett hazafelé, könnyűnek, tisztának és egészségesnek érezte magát. Visszagondolt a tegnapesti vitákra és örömmel állapította meg, hogy körül-belül felette álla a kis kócosok rendezetlen ruházatú csapatának.
- Legalább is nem ragadtatom el magamat, - gondolta - nem tudok irgalmatlanul levágni egy nagyságot sem és irtózom a dicshimnuszok zengedezésétől. Ami pedig azt az állásfoglalásukat illeti, hogy Magyarország furcsa, félszeg, jövőtlen tartomány a nagyszerű európai népek áradatában, hogy ennek az országnak a nyelvén nem érdemes írni, azt egyszerűen nevetségesnek tartom...