Hegyek mélyén, erdők sűrjében, emberi településtől távol, félig romokban, elhagyottan állott a várkastély a tágas völgy kijáratánál. A hegyóriások mellett jelentéktelen apróságnak tűnt fel a magányos sziklacsúcson, mégis győgösen tekintettt a távolból csillogó havasokra, a völgyben elterülő mezőkre, szántókra és a sziklák között tovasiető kristálytiszta hegyipatakra...
Tavasz volt. A kastély körül a májusi napsütésben ragyogó természet új életet hirdetett...