Kosár
A vonat sípolt, meglassította menetét, aztán egy nagyot, éleset füttyentett és megállt a balatonligeti kis állomásnál. Egyetlen utas szállott ki egy másodosztályú kocsiból. Októberben már nem szoktak fürdővendégek érkezni.
A vonat azonnal továbbment s az utas ott maradt egyedül a sötét, alig világított pályaudvaron.
Körül se nézett, mint aki jól ismerős mindennel s fölkapva kis kézipodgyászát, melyet az előbb maga mellé tett le a földre, nem a rendes kijárat felé ment, hanem a belső oszlopos kis folyosón végig s bekopogtatott az egyik még kivilágított ablakon.
A bent ülő vasúti tiszt, aki éppen most készült mindent bezárni - mert reggelig nem érkezik több vonat - föltekintett, aztán gyorsan kinyitotta az ajtót.
- Nini, maga az, kedves doktor úr - szólt örvendezve s megrázta a fiatalember kezét. - A sötétben nem is vettem észre, hogy maga szállt le a vonatról! Nos, hát hogy sikerült a promotio?
- Köszönöm, szép volt - megvolt - csekély négyesztendei késedelemmel - felelt a fiatalember egy kis el nem titkolható keserűséggel.
A vasúti tiszt legyintett a kezével.
- Többen is vagyunk így ezzel, doktor úr. Még jó, akinek csak négy esztendeje...
