Heltai Jenő: Álmokháza

Minden baj azon kezdődik, hogy dr. Karmel Péter, mérnök, repülőtiszt a harctéren lezuhant gépjével s mire a frontkórházban magához tért, elvesztette félkarját, folytonos zúgást érez a fejében és félelmetes álomképek háborgatják ébrenlétében is. Elvesztett a félkarján kívül egyebet is, amiről nem tud: a jövőjét. Nem tud többet a jövőre gondolni, a mérnöki munkájára, az emberekkel való érintkezésre, az élet érdekeire és érdekességeire s nem tud többet kapcsolatot találni az emberekkel s a mindenki számára megnyíló realitással. A jövőtlen ember a multba süllyed és ez a mult gyilkos kegyetlenséggel fekszik rá. Amit valaha életében elmulasztott, amit befejezetlenül hagyott, az most mind lidérccé válik, háborgatja álmában és ébrenlétében, marcangolja és tépi, nem enged neki megnyugvást, összezavarja nappalait és éjjeleit. Jelentéktelen dolgok óriási fontosságra nőnek izgatott képzelődésében, szörnyű agyrémekként hajszolják, kergetik egyik helyről a másikra. Az életében félbehagyott cselekedetek könyörtelen ellenségekként vannak a sarkában: egykori kedves tanára képe, akinek látta árva temetési menetét és renyheségből nem csatlakozott hozzá, a vak ember, akit a faképnél hagyott, holott fel kellett volna segítenie a villamosra, most mindennap megjelennek nála és halálosan büntetik léhaságáért: Egy gyermekkori öntudatlan szerelmi ábránd csalogatja messziről, ennek emléke tölti be egész életét, lépésről lépésre közeledik hozzá, már-már eléri, a kezét nyujtja utána és ekkor szétfoszlik a lehetetlenségbe. Karmel Péternek nincs jövője, nem térhet vissza az életbe, nem találkozhatik többé a boldogsággal, - ő hazajött a háborúból, félkarral, beteg lélekkel, de hazajött és mégis elveszett a háborúban. Számára nem ért véget a háború, senki számára, aki benne volt, nem ért véget a háború, Karmel Péternek nincs már más dolga, mint hogy elpusztuljon.

Az előző tulajdonos bélyegzőjével.