Fabó Kinga: Anesztézia

"A hangoknak nem volt folytatása./ Egy kinnfelejtett mozdulat csak./ A boldogság mint mozdulatlan táncos." Három mondat a költőnő egyik verséből. Az évek homokpoggyászából a szerző csak az átszitálhatatlan aranyszemcséket tartotta meg. Fabó Kinga befelé forduló alkat. A világból számára az az érdekes, amit belülről lát, tapint, érez. A folytonos kísérlet - a vers - az egyetlen életlehetőség számára, nélküle és kívüle nem létezik. "Szolgálja a hiányt. / Szállítja a fölösleget." Ez a mai modern költészet egyik legrokonszenvesebben megfogalmazott s éppen ezért legnagyszerűbb mondata. Költői hitvallásnak sem akármi. Mindig a feszességre, sőt a kiélezettségre tör, meggyőzően. Fegyelmezett lírája semmilyen sallangot nem tűr, a sok, nagy hatóerejű kép közül sikerül mindig a legodaillőbbet kiválasztania.