Herczeg Ferenc: Árva László király. Szomorujáték négy felvonásban

"Az igazi nagyság misztérium. A nagyság prédikátumát inkább homályos érzés, mint aktaszerű ítélet szerint adják vagy tagadják meg; rendszerint sokak konszenzusa dönt a kérdés felett. Az úgynevezett dicsőség maga nem is elegendő erre. Műveltségünk mai fokán minden népnél és minden időből egy csomó híres és kevésbé híres emberről tudunk, de mindegyiknél joggal vetődik fel a kérdés, hogy vajon a nagyság prédikátuma megilleti-e őket? Kevesen állják a próbát. De hát milyen is e próba mértéke? Bizonytalan, egyenlőtlen, következetlen. Majd az intellektuális képességek, majd az erkölcsi kvalitások szerint; néha meggyőződésből, néha (sőt, legtöbbször) érzés szerint; néha a személyiség a döntő, néha a hatás, melyet maga után hagyott; gyakran az ítélet eltorlaszolva látja útját egy előítélet által. Végül is kezdjük sejteni, hogy a személyiség egésze, mely előttünk nagynak tűnik föl, népeken és évszázadokon keresztül mágikusan hat ránk, túlnőve a puszta hagyomány határain... A nagy ember olyan, hogy nélküle a világ tökéletlennek látszik, mert bizonyos nagy műveletek csak általa és az ő korában és környezetében voltak lehetségesek s egyébként elképzelhetetlenek. Ezek az egyéniségek az általánosnak és különösnek, a maradandónak és változónak csodálatos összetalálkozásai egy személyben. Államok, vallások, kultúrák, krízisek foglalódnak bennök össze. Burckhardt szavai ezek a történeti nagyságról, s ha a Hunyadyakra alkalmazzuk ezt a mértéket, akkor kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy a történeti nagyság ideáljának: a reneszánsz-nagyságnak pompás típusa található fel bennök. Amikor tehát Herczeg Ferenc a Hunyadyakat választotta drámája hőséül, (mert nem László a hős, hanem a Hunyadyak: a halott János, Szilágyi Erzsébet, Hunyady László, Hunyady Mátyás) akkor kétségtelenül erősen drámai alakot választott hőséül, akiben - nagysága szertelen méreteinél fogva is - tragikus összeütközések minden lehetősége megvan. A baj csak ott van, hogy a Hunyadyaknak ezt a nagyságát, tragikus konfliktust felidéző erejüket, egyéniségüknek államokat, vallásokat, kultúrákat, kríziseket magában foglaló gazdagságát, a történelemből tudjuk (már aki tudja), Herczeg Ferenc új darabja ebből mitsem árul. Sőt ami hatást az Árva László király kivált, ami emóciót a nézőben okoz, azt nem a maga erejével idézi elő, nem a drámának ellenállhatatlan viharával, mely fákat dönt ki és hajókat tördel, hanem csupa kívülről vett motívummal, tehát azzal, hogy a néző tisztában van a Hunyadyak jelentőségével, és magával hozza egész büszke bámulatát a törekvő nagyszerű hadvezér, a keresztény kultúra megvédője és fia, a magyar nap-király iránt. De némileg feltételezi azt is, hogy a néző nemcsak a Hunyadyak jelentőségével van tisztában, hanem Tisza István jelentőségével is, akit ellenségei a mai Ujlakiak és a mai Garák - kicsinyes féltékenységből, irigységből, arisztokrata gőgből, talán politikai meggyőződésből is - félretolnak, nagyszerű törekvéseiben meggátolnak. (Rozgonyi uram ezt így fejezi ki: De ki szerezte a törvényt? A nagyszájú országgyűlés. A parádés magyarok. Ők szájjal hódítanak várat, mert karddal nem tudnak. Semmit sem tudnak, csak zabálni és selyem vánkoson hálni, mint az özvegyasszony kutyája. S később, mikor arról van szó, hogy ha Nándorfejérvár László kezéből a király kezébe jut, a török vissza fogja venni: De csak hadd vegye! Tőlem akár Budavárát is megveheti. Az egész országot. Rongy ország ez, szemét ország, ahol így bánnak egy Hunyady fiával. Szóval ami drámai hatást a darab a nézőben kivált, annak előfeltételeit ő maga hozza magával: a Hunyadyak nagysága semmiképpen ki nem jön Herczeg darabjában. Hunyady László a darabban csupa passzivitás, egyetlen cselekedete, Cillei Ulrik megölése, a dráma menetére egészen indifferens cselekedet, s tulajdonképpen minden drámai következmény nélkül marad: a Garák és Ujlakiak fondorkodása e politikai gyilkosságtól teljesen függetlenül buktatja el a becsvágyó Hunyady Lászlót. Becsvágyó mondjuk: valójában a drámából még ez sem tűnik ki: amit az első felvonásban cselekszik - Cillei megöletése - azt utasításra teszi, a szerző utasítására, Petőfi utasítására, Rozgonyi és Szilágyi utasítására, de a maga erejének, féktelenségének és szertelenségének ebben semmi része. Amit Cillei mond a Hunyadyakról - A király. Mit tud a szegény kis király. Ő nem ismeri a Hunyadyakat. Senki sem ismeri őket, csak én. Rettenetes fajta az! Szörnyű szomjúság emészti őket, szomjúság a dicsőség, a vér után. Ahol ők vannak, ott mindig reng a föld, ott tűzfényben lángol az ég, ott téboly szállja meg a szíveket... A nevük betölti az országot, mint a trombitaharsogás. Hunyady! Hunyady! Az ingatag magyarok meghallják, s szívük megtelik fájdalommal s ősi kevélységgel, gyilkolni és meghalni akarnak! A hatalmuk nőttön-nő, árvízzé dagad, elönti az országot, elragadja a nemzetet, most már elkapta a királyt is. Fölöttük nincs király, nincs törvény, nincs semmi, csak Hunyady van! - tehát amit Cillei mond a Hunyadyakról, mindennek egy atomját sem tudjuk felfedezni Herczeg Hunyady Lászlójában. Az első felvonás akció nélküli cselekedete után végig az egész drámán csupa passzivitás. Szilágyi Erzsébet intézi el a királlyal való nem jelentékeny konfliktusát, Szilágyi Erzsébet intézi el szerelmi ügyét, házassága ügyét, s végül barátainak ügyetlensége veszti el s fejezi be a darabot. Neki magának sem életében, sem halálában semminemű része nem volt."... Fenyő Miksa, Nyugat. 1917.