László Károly: Az út Auschwitz felé - Tóparti nyaralás. Emlékezések és interjúk

A kötet törzsanyagát képező két műben a szerző pécsi ifjúsága és lágerélményei rajzolódnak elénk. Az előzőek világával rokonságban áll az emlékiratokat követő kisregény (Nagybácsi), de felbukkannak a László Károly számára oly meghatározó élmények a Szondi Lipóttal folytatott beszélgetésben és az utóbbi években több alkalommal vetített tévéinterjú szövegváltozatában is. Szinte leleplező erővel hat e mélyen emberi vallomásokban az a kíméletlen (ön)leleplező tárgyilagosság és igazságra törekvés, amely egyúttal bölcseleti magasságokba emeli a szerzőt. Nem tehetünk mást: amit mond, arra oda kell figyelnünk. "Saját KZ-élményeimet utólag Orpheusz kalandjaival hasonlítanám össze. Ott voltam az a(világban, ahonnan senki sem tért vissza, én azonban visszatértem. Igaz, senkit sem akartam és tudtam onnét visszahozni, és Orpheusszal ellentétben, nem is a saját akaratomból szálltam le oda." "Nem vagyok hajlandó Hitlernek vagy Sztálinnak utólag a győzelmet a kezébe adni. Én legyőztem őket, azzal a ténnyel, hogy élek, nem fegyverrel... én túléltem őket. Ez egy olyan győzelem, amit én nem adok oda azzal, hogy hagyom magamat utólag megtörni." "A gonoszság butaság, időpocsékolás. Azoknak való, akik mást nem tudnak kezdeni magukkal. A szeretet több örömmel jár, mint a gyűlölet. Gyűlölni időveszteség lenne, vagyis megrövidítené a szeretetre jutó időt.˝