A „Búcsúlevél" gondolata valamikor 1954-55 táján fogamzott meg bennem. Akkor fölajánltam a budapesti filmgyárnak. Érthető módon, nem fogadták el. 1956 őszén közölték, hogy érdekelné őket. Arra már nem került sor, hogy a munkába odahaza belefogjak. 56 decemberében, Belgrádban kezdtem el írni, 57 tavaszán Párizsban fejeztem be.
Azóta, különböző nyelveken, kötetben és folyóiratokban, tizenkilenc kiadásban jelent meg. Pontos bibliográfiát nem adhatok: jó néhány publikálásról csak levélértesülésem van, másoknak, mint például a pakisztáni urdu nyelvűnek vagy a burmainak nem tudom a címét elolvasni. [...]
Magyarul, azon a nyelven, amelyen írtam, nyolcesztendős várakozás után most lát először nyomdafestéket.
Méray Tibor
Párizs 1965.
***
"A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének,
Budapest
Tisztelt Elvtársak!
Az a levél, amelyet most írok, utolsó kommunista cselekedetem. Ami ezután jön, az már csak afféle tipikus kispolgári dolog lesz: főbelövöm magam.
Tudom, hogy az igazi kommunista sohasem lesz öngyilkos: élete a párté, s ezért nincs is joga, hogy egyedül döntsön fölötte. Más az, persze, ha maga a párt szólítja fel öngyilkosságra: akkor kötelessége megtenni. De az én esetemben erről nincs szó. Ellenkezőleg, engem éppen a mai napon tüntetett ki, emelt magasabb beosztásba a párt. Ezért hát arra, amit teszek, nincs bocsánat. De ez a töredelmes beszámoló talán enyhíthet valamit a megítélésemen.
Megtanultam, elvtársak, hogy a párthoz őszintébbnek kell lennünk, mint önmagunkhoz. Hát őszinte leszek, olyan őszinte, hogy szinte előre beleborzongok, s ha nem élne még most is bennem a pártfegyelem - ebben az órában, ebben a percben még tagja vagyok nagy pártunknak, - akkor nem tudnék ellenállni a kísértésnek, hogy ne most azonnal eresszem a fejembe a golyót..."