Hajnal László Gábort is – a SZER (Szabad Európa Rádió) egykori fenegyerekét és sztárját – alig 53 évesen most temetjük. Betegségével, annak visszafordíthatatlanságával kezdettől fogva tisztában volt, nem haragudott orvosaira és nem is várt tőlük csodát. Fegyelmezetten írt tovább, s úgy vett részt baráti köre összejövetelein, mint akit nehéz szolgálatból (gyakran kórházi ágyról) az életet élvezni engedi el fölöttese, a halál.
A „békeviselt nemzedékhez” tartozott. S mert kíváncsi volt apja és nagyatyja háborús nemzedékének sorsára, 1969-ben rács mögé került. Szerencséje volt, mert a következő év áprilisában, a „felszabadulás” negyedszázados évfordulóján amnesztiával szabadult. Átlépett az aczéli „tiltottak” csapatából a „tűrtekébe”, de írásaiban a pohár megállt a levegőben, s a kés ide-oda cikázott...
"... bármerre is ficamodjon utam, sorsom, makacsul hiszek abban, hogy a szellem képviselőit nem lehet kifosztani, a hazában, a népben, nemzetben való gondolkodás jogát elvenni tőle, bűnéül felróni, ha a magyarság múltját, jelenét, jövőjét félti. Sütő Andrást idézve: "A nyelv nem szentírás, de kapcája sem akármiféle betyárkodásának." Márpedig egy olyan országban, ahol minden harmadik szó ismét kimondhatatlan, csak zsiványnak szegődhetnék el."