Kardos G. György: Csak úgy mesélek

A 60-as évek közepén kezdem regényt írni. Amikor háromnegyedéig kész volt, odaadtam Csurkának. Elolvasta és azt mondta: Remekmű. Nagyon egyszerűen mondta, nem fűzött hozzá semmit, mentünk kocsonyát enni a kocsmába... Már nagyon vágytam valami eredményre. Fogtam magam, elvittem a csonka kéziratot a magvetőbe, és átadtam az igazgatónak, Kardos Györgynek. Három hónapig nem kaptam választ - ma már tudom, hogy a becsületsértést súroló lektori vélemények késleltették a döntést. Elfogyott a türelmem, újból elmentem a kiadóba... Kardos gyanús kedvességgel fogadott, és csak annyit kérdezett: milyen segítségre van szükségem, hogy befejezzem a regényt. Mondtam, legegyszerűbb, ha pénzt ad. - Mennyit? - kérdezte. Gőgből, dacból, vagy nem is tudom, miért, számomra akkor elérhetetlen összeget mondtam, tízezer forintot. Kardos arcizma sem rezdült... biztatására a regényt hamarosan befejeztem, nyomdába adták, megjelent. Hát ilyen egyszerű az egész, írónak lenni.