Fazekas György: Csodálatos utazás

A júniusi korareggeli napfény ezüst sugárral záporozza az üdezöld gyepet, a szinte végtelenbe nyúló padsorokat, haragosvörösre festi a pázsitot szegélyező salakot. A hatalmas sporté stadion még teljesen üres. A pálya szélén mozog csak néhány ember. Az egyik az önműködő locsolóberendezés irányítását ellenőrzi. Szivárványos köröket permeteznek a lassan előregördülő csövek. A pálya szélén apró, hernyótalpas kis motor ballag. Mögötte hófehéren húzódik a friss jelzősáv. Ketten az elektromos mérőberendezéseket vizsgálják, ellenőrzik. Fejük felett hirtelen megszólal egy hang.
- A kertészeti karbantartórészleg vezetőjét kéri Bogdán elvtárs.
Egy idősebb, hófehérhajú, tréningruhás férfi, aki eddig kézzel-lábbal magyarázott a futballkapu mögötti részen három fiatal lánynak, most felkapja fejét. Gyors léptekkel az egyik átlátszó, üveghez hasonló anyagból készült fülkéhez lép, az ajtót gondosan behúzza maga után, aztán lenyom a fülke közepén álló kis asztalon egy piros gombot.
- Jelentkezem, Bogdán elvtárs!
A kis fülke asztallapja a gombnyomásra áttetszővé válik, s megjelenik rajta a stadion vezetőjének jólismert markáns arca, amint az íróasztalán álló televíziós szelektorkészülék felé hajol.
- Megint túl gyorsra állították a gyepöntöző gépet. Megmondtam, hogy holnapra teljesen frissnek, ruganyosnak kell lennie a gyepnek. Dehát úgy látszik, az elvtársaknak hiába beszél az ember!
- Tegnap reggel már végigpermeteztük az egész stadiont. Semmi baj sem lehet belőle, ha ma kicsit gyorsabban szaladunk át rajta - válaszolja kicsit zavartan az öreg, s közben aggodalmasan pislog kifelé, hogy vájjon figyelik-e a lányok. - Minek annyit bíbelődni vele? Jó lesz ez így is ...