Minden valamirevaló költő fejlődése folyamán megtalálja azt a hangot, amelyet aztán a magáénak nevezhet s amely mintegy láthatatlan egységbe fűzi az egymástól esetleg távoleső lírai mondanivalókat. Vannak költők - e megtalált hang birtokában vagy anélkül -, akik e hang-nyujtotta egységen kívül vagy azon túl, költészetüknek tartalmi egységet igyekeznek kialakítani, majd mindég a lírai spontaneitás rovására. Esetleg kötetenként más-más tartalmi egységet, ami aztán, főkép önmaguk számára, a sokrétűség illúzióját adja. József Attila új kötetében először kísérletezik efajta tartalmi egység megteremtésére, mely nála érzelmi egység is egyben: a proletariátus osztálytudatos hangja akar lenni.
Fenyő László. Nyugat, 1931/12.