Molnár Kata: Égnek a mécsek

"A történet kezdődik valamikor a mult század közepe táján s végződik a mai napok táján. Ami ebben a hosszú időközben történik, csak azoknak nagy dolog, akikkel történik: szétkorhad egy eredetileg az apa erős kezével összetartott család s a korhadt törzs helyén új hajtások sarjadnak ki. Freyde Franciska, a dunántúli erdész, későbbi kiskanizsai jegyző leánya megszületik az első fejezetben, mint egy új nemzedék ősanyja éli a sok viszontagság árán szerzett megnyugvást az utolsóban. Új író munkája, első könyv, nemcsak azt kell benne nézni, amit ad, hanem azt is, amit ígér. Az első fejezet: az erdész nevenapján, mialatt az ebédlőben nagy társaság borozik, egy távolabbi szobában megszületik a kislány. A háziasszony egyszerűen feláll az asztaltól, kimegy feltűnés nélkül, hívatja a bábát és egy óra mulva megvan a gyerek. Néhány erős vonással meg van elevenítve a helyzet. Látjuk a dolgokat, látjuk a vídám, kedélyes apát, a kemény, erélyes anyát s anélkül, hogy szó volna róla, látunk egy pillantásnyit a korból is, amikor az anyák még tudtak ilyen magától értetődően, hangtalanul szülni. Ez az első fejezet meggyőz arról, hogy aki ezt a kis jelenetet írta, az tudja, hogyan kell a dolgokat író-módra megfogni és az emberi arcokat és helyzeteket egy-két szóval, jelzővel, mozdulattal elevenné tenni. Hitelt tudott teremteni magának. A történet folyik tovább, ahogy eseményei a névnapkor született kislányra vetítődnek. Az író láthatólag előre megszabott terv nélkül beszél, az életrajz fonalán, de éles profilrajzokat ad mindjárt az elején a Freyde-család gyermekeiről, amint növekednek és nevelkednek, alakul a jellemük, öntudatosodnak bennük az élet benyomásai, gyöngéd vagy ellenséges viszonyba kerülnek egymással. Az író érti az embereit; nem mindig tárgyilagos velük szemben, van, akiről majdnem karikaturát rajzol, de közben különös gyöngédséggel mutatja fel egy-egy pillanatban a magatartásukat. Meglep, hogy milyen világító szavakat talál egy-egy pillanat megrögzítésére. Legjobb jeleneteinek egyikében, a kis Franciska esküvőjében, ahogy a család tagjai egymás mellé állnak, egy szót mondanak egymásnak, a pillantásukban, mozdulatukban benne van összesürítve a család egész helyzete; a menyasszony mámoros szédülete körül azok a szakadások, amelyek a család felbomlására fognak vezetni. Az író tud valamit, amit csak jó írók szoktak tudni: apró villanásokkal lényegbevágó dolgokat megvilágítani. Van érzéke azok iránt az elhallgatások iránt is, amelyek sokszor többet mondanak a kimondott szónál."(Schöpflin Aladás, Nyugat)