Móricz Zsigmond: Erdély

"Móricz Zsigmond, a regényíró, fáradhatatlan jegyzője volt annak, aki Magyarországon látható. Jegyzőkönyveiben elfért: falu, kisváros, puszta, Budapest. El úriház, paplak, csőszkunyhó, lápvilág. ...Ez a könyve bőségben is túltesz akármelyik előzőn...Látható itt az erdélyi úri nép tanácsban, toron, harcmezőn: a fejedelem, amint számtalan levelét írja, diákjaival a Kassa felé vivő utakat tanulmányozza vagy a várak tatarozására ad rendeletet: a fejedelemasszony feketeruhás szövőnépe közt éjidőn, kedves testvére fogadásakor vagy amint betegségében füstölik, zsoltároznak fölötte. A szász kereskedő sötét boltjában a sivatagon, tatáron, télvizen átlopott selyem és drágakő csillog. Felvont várhidak és kiszegzett előjogok mögött görbe hátú, konok mesteremberek ülnek, akik a fejedelem tanácsában is előjogaik summájával kezdik a beszédet: mindenik ugyanazzal... Minden fejezet más életkép, más embervilág, új foltja az örök magyarságnak, mely itt nyersebb, veszélyekben jobban megforgatott, de azért sosem idegen - sosem egészen történelem. Urak, szászok, pusztai nép, papság, mintha csak azért gyűltek volna egybe ide Móricz más munkáiból, hogy el nem másított nyíltsággal mondják ki természetük. Kimeríthetetlen gazdagság: egy gyűjtő élet gyűjteménye az életről s mégis: egyetlen regényében sem uralkodik Móricz fölényesebben az ő Magyar Múzeumán, mint itt... Remekmű az Erdély? A legtöbb, amit a magyar regényírás idáig felmutathat. Ady lírája mellett a háború előtti kort ez a regény zárja le."