Morvay Gyula: Fekete föld

"Barka-fakadás van a kubikosok falujában, a vadvizek tájékán, ahól hajnalban köd gomolyog a nagy vízen és szinte hallik, amint elsúg a vén kormoránok feje fölött. A folyó vize tisztulni kezd, mert a rózsaszín-orrú üszők félve lépnek pocsolyás partjára. A bokrok meztelenül dideregnek: se hó, se levél még rajtuk, most fakasztnak magukból rügyeket.
Az öreg Kaskötő Demeter volt ezen a tájékon az első ember. Szamáron jött, hosszú lába bele-beleakadt az út göröngyébe és az egyik fűzfa alatt rakta le hálóit, szerszámjait, épített magának egy kunyhót, majd később sárral vert házikót. Két halász verődött melléje „szélfogónak”, mint mondták, ezzel szomszédok lettek a vadvizek tájékán, majd két kis görbe utcácska után már mások is itt építkeztek és szétszóródott a falu, amely mögött, cseppet messzebb sötét hegyek látszanak, ahol a sziklák már melegednek, mert tavasz lesz. Az erdők lombjain végighullámzik az elboruló-ragyogó napsugár, amint felhőket csap a nap elé a jószagú tavaszi szél, melyben még por sincs, mert most szikkasztja a dülőutak kátyúinak hályogosszemű pocsolyáit.
Préda Gáspár kubikos kimegy az udvarra, egy darabka fával levakarja sáros csizmáját, utána a maradék sárt egy marék méntaszagú tavalyi sarjúval letörli, majd felöltözik és templomba készül. Az udvaron nincs munka, a határ földje nedves, minden gőzölög, a csatornában és a nagy folyóban a padmalyból most másznak elő a sároshátú csukák és harcsák, hogy a tisztuló vízben fürgébben fickándozhassanak. Prédáné rőzsét tör, ujjai félve törik a töviskes ágakat, de ezzel tüzel, mert ez afféle tavaszi-nyári tüzelő. Ami kis fa van az udvaron, az télen kell. Két vadgalambot főz ma Prédáné és nem mehet templomba, mert szoknyája körül sok a gyerek."