Ratkó József: Félkenyér csillag. Válogatott versek

"Ha egy mozdulatba akarnám fogni az egész eddigi életemet, hát jobban, szemléletesebben nem is tudnám, csak így: Egy magas, sovány gyerek ül egy sámlin a félhomályban, felső-testével kicsit hátrahúzódva, jobb karját kifele fordított tenyérrel magasan a feje elé emelve […]
Most már befejezem ezt a kegyetlen írást, mert megnyugodott bennem a gyermek. Igazság adatott mindeneknek: a madárcsontú, vézna édesanyának, a vér szerinti apának, a gazdáknak, mert azok is csak emberek, és mindeneknek. Igazság adatott a gyermeknek, aki immár felállhat a sámliról, leeresztheti védelmül felemelt jobb kezét, kiléphet, ki is lép a félhomályból, embernyi emberré nőhet, mint bárki közülünk. Vigyázzatok, ha közelíttek hozzá – ne gyors, hirtelen mozdulatokkal mert újból megriadhat. Lassítsátok meg az ölelés mozdulatát is! S ne felejtsétek el ezt a leckét, mert az embertelenség mindig megítéltetik."