Balassa Imre: Front. Regény milliók életéből

"A káplár rámordult a szomszédjára. Rekedt, álmos dörmögéssel: - Ne aludj, hé! Nem szabad alunni... Mert nem volt szabad. Amit próbáltak az éjszaka, nem sikerült. Azok, túlnan, visszalökték a nagy rohamot. Hátha most már ők próbálják ki rajtunk a virtust? Az a kommandó, hogy nem szabad aludni. És Szabó Ádám káplár, aki maga is az öklével szedi ráncba a nehéz szemehéját, belemarkol a mellette kuporgó ember vállába, hogy megrázza. Ő is frissebb lesz azáltal, hogy cibálja, ösztökéli a másikat, aki csak ott gubbaszt, mint a túzok, feje a mellére esett és nem mozdul. Mikor a két markával megragadja a vállát és rázza, az esett fej erre-arra kalimpál, akár az üres hólyag, ha jobbra ütik, meg balra ütik... Közben hozzáért a keze annak a lelógó tenyeréhez: hideg volt és merev. Szabó káplár hirtelen elengedte, mire végigesett az egész ember az árok fenekén, mint a zsák, tompa ütődéssel. A káplár akkor vette észre, hogy akit ő ébresztget, nem fog az már többé fölébredni, hahogy nem az utolsó ítélet trombitájára. Mert holtat költögetett..."