Füveskert 1954-1995

Amikor Galilei (meghurcolt, keserű aggastyán), a hatalom - ekkor sem rendhagyó módon: a testet öltött butaság - foglya, a kinyíló börtönajtó küszöbén kijelentette, hogy mégis mozog a Föld, a helyzetet két egymással szöges ellentétben álló tény jellemezte. Tény, hogy Galilei fölfedezése - mindent eldöntő erejű élménye - akkor már egyáltalán nem egyedül az övé volt, hanem a művelt Európa királyi, hercegi udvaraiban és a legmagasabb papi körökben (a pápa közvetlen környezetében is) sok gondolkodó fő látta úgy, hogy a gömbölyű Föld a Nap körül forog, és - legalábbis meghitt körben - egyre hangosabban (és világosabb eredménnyel) folyt az emberre ebből fakadó következmények latolgatása. Ám, mint a csapdára a csapóajtó, mégis a másik tény csapódott erre a történelmi helyzetre. Az a tény, hogy soha nem volt még az emberségéből annyira kivetkőzött és az értelemmel szemben állig fölvértezett az uralmát féltő, vakult hatalom, mint ugyanekkor.