A pipafüst lenyúl a földig.
Embergyujtotta láng vergődik
a kályhán s kacsint a gyerekre -
az is hancúrozni szeretne.
A zsupptetők, a templom tornya,
a hóba ejtve, hóba szórva,
mint a bárányok ürüléke,
feketéllik a messziségbe.
Fehér szelek csordában járnak -
minthogyha lovak suhannának
tiszta fagyból s nem láthatóan,
szikrát üt patájok a hóban.
A napot csak sejti az ember
mint remélő a boldogságot -
onnan tudom, hogy süt, mert látok.