Tersánszky Józsi Jenő: Három történet. Egy ceruza története; Egy kézikocsi története; Egy biciklifék története

Tersánszky Józsi Jenő Válogatott Művei sorozata második kötetének három kisregényét mély tartalmi rokonság fűzi egymáshoz. A történetek főszereplői látszólag tárgyak, a ceruza, a kézikocsi, a biciklifék, valódi hőseik azonban a mindennapokból jól ismert kisemberek, akik gátlásaikat levetkőzve valódi természetük parancsai szerint cselekszenek a hétköznapok kisebb-nagyobb bonyodalmaiban csak-úgy, mint a történelem nagy viharjaiban.
Az „Egy ceruza történeté”-ben ifjúsága nagy élményéről, az első világháború piavei frontáttöréséről vall az író úgy, hogy a történetet nem is ő maga szurkolja végig, hanem a ceruza, amely kézről kézre vándorol. S míg tulajdonosától, Feldmann Adalbert közlegénytől Graf Franz Egon Julius, Desentorek-Fingazzo zu Dreigaul tábornok hadosztályparancsnokhoz, majd Kabarcsik Gyula tartalékos főhadnagyhoz kerül, a legkülönbözőbb szemtanúk elbeszéléséből értesülünk arról, milyen volt az élet a fronton az első világháború utolsó napjaiban.
Az „Egy kézikocsi története” a második világháború vészterhes napjaiba vezeti az olvasót. Nevenincs kárpitos ormótlan targoncája konfliktust robbant ki a Pántlika utcai bérház lakói közt, s egyszerre feltárul előttünk az emberek valódi természete; kicsinységük, harácsolási ösztönük, gyávaságuk vagy éppen igaz emberségük, őszinte segíteni akarásuk.
Az „Egy biciklifék története” a harmincas évek létbizonytalanságának nyomasztó korszakát idézi fel. Egy Pesttől alig néhány villamosmegállóra épült nyomorúságos kishivatalnok-telep hétköznapjainak keserű humorral megírt krónikája a regény, amelyben a „főszerep” ezúttal az író fabrikálta bicikliféknek jut. A valódi mondandót, a kiegyensúlyozottnak látszó hétköznapok derűs felszíne alatt érlelődő súlyos társadalmi feszültséget az édes-keserű írói hangnem, a vibráló írói atmoszféra sugározza.