Keresztury Dezső: Határok, frontok

Az időskor bölcs derűjének inkább csak a vágya, valójában bölcs zaklatottság jellemzi a nyolcvanöt éves Keresztury Dezső verseit. A neves irodalomtörténész és kritikus költőként érintetlenül megmaradt kíváncsisága és elhivatottságérzése nem hagyja nyugodni. Tárt lélekkel fogadja be a látványokat, történéseket, azok pedig egyenrangúak számára, egy fa kidőlése vagy egy országos esemény egyformán fontossá válik a versben. Ez a világérzékelés általános érzékenységet feltételez, és sok-sok tapasztalatot, bölcsességet valóban. A szellem magabiztosságát ugyanakkor, mely nem retten meg kitárulkozni és befogadni, emlékeivel bátran szembenéz, és a jövőre mindig tartalékol életre elegendő reményt.
Keresztury Dezső verseiben a természet megnyugvást ad, és egyben erkölcsi példát az elmúlásra, de a megújulásra is; a hajdani barátok-bajtársak emléke tovább él; a történelem pedig mindenütt jelenvaló, mintha ugyanúgy a természet, mint a kultúra része volna. A költő számára a teljességbe beletartozik minden, és annak nincsenek sem jelentéktelen pillanatai, sem elherdálni való tárgyai, alakjai. A megőrzés költészete a Keresztury Dezsőé.