Pap Károly: Irgalom

Irgalom címmel legzordabb, legirgalmatlanabb novelláit foglalta kötetbe Pap Károly. Kísérteties és kegyetlen értelmetlenségeit érte tetten a léleknek, s amit látott, egyszerű, szinte gyermeki szókimondással tárja elénk. Régibb írásainak színes mese-káprázatát, biblikus pátoszát kemény, majdnem kopár mondatok katonás szigorúsága váltja most fel. Milyen ünnepietlen komolysággal is tud beszélni ez a máskor édesen zengő, magasztosan ünnepélyes író! Mint valami tárgyalás anyagát adja elő, terjeszti elénk mondanivalóit, hogy elfogulatlanul ítéljenek azok, akik a bírói tisztre vállalkozni mernek. Ő nem vállalkozik. Nem tesz igazságot, mert nem is lát igazságot. Egy kicsit mindenkinek igaza van. Az igazságnak ezt a kettős riadalmát éli át. Egy gyerek nem akarja megcsókolni nagyapját, akit először lát. Nem akarja megcsókolni, mert a vén, szakállas zsidó nagyon csúnya. Meg is mondja neki, minden kertelés nélkül. Éreznünk kell, hogy igaza van a gyereknek. De igaza van az öreg szakállasnak is, aki azt érzi, hogy unokájától jár neki az a csók. Semmi több, de az a csók igen, valami homályos, ősi erejű emberi jogon: jár. Az ő igazsága is elementáris erejű és rejtelmes, épp úgy, mint a gyereké. A két igazságnak egy pillanatban egymás felé hajló hiperbolája soha se fog találkozni egymással a titokzatos végtelenben.