SZÉPIRODALOM / Magyar irodalom kategória termékei
Kiskunhalom

: Kiskunhalom

Kiadás:

Budapest, 1949

Kiadó:

Révai Irodalmi Intézet

Kategóriák:

Magyar irodalom Regény, elbeszélés Szociográfia

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

Nagy Lajos munkái

Terjedelem:

148 p.

Kötésmód:

félvászon

tartalom:

"Kiskunhalom (1934), furcsa műfajú alkotás, amelyben Nagy Lajos minden eddigi kísérletének eredménye összegeződött. A Kiskunhalom osztatlan elismerést szerzett írójának. A baloldali kritikusok a magyar falu életének kendőzetlen, nyílt feltárásáért dicsérték, a polgári sajtó pedig az író fejlett művészi eszközeiről, "pártatlan" hangvételéről szólt. József Attila levelében költeménynek nevezte a művet, Illyés Gyula egy-egy részletét szintén vershez hasonlította. A Kiskunhalom erkölcsi sikerét megírásának színvonalán kívül az biztosította, hogy a téma iránti igény úgyszólván "benne volt a levegőben", a másfél évtizede elbukott proletárforradalom és az éppen lezajlott gazdasági válság után a demokratikus szemléletű értelmiség fokozott figyelemmel fordult a falu felé, mintegy innen várván a magyar élet elmérgesedett szociális kérdéseinek megoldását. A Kiskunhalom az elkövetkező években kibontakozó falukutató irodalom nyitányának tekinthető. "

leírás:

Eredeti védőborítóval.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!