Schöpflin Aladár: Kitli János szerencséje

" Kitli János egész "szerencséje" egy kis kirándulás a nagyvilágba a fűszeresbolt pultja mellől, s ugyanoda visszatérve... Kitérésnek, kalandozásnak, aprólékos lélekrajznak, holmi színes hangulatnak sehol semmi nyoma, se hajlandósága, a mese bizton halad tovább, egyenletesen, fel nem tarthatón, s mintegy a logika fonalán. Világos, tágkötésű mondatok, cicomátlan periódusok, minden sor és minden lap egy-egy újabb s előre várt lépés az előre látott cél felé, szabályos menet, egyféle táj, semmi váratlan, se veszedelmes. Sehol semmi tobzódás, a schöpflini szavaknak mozgékony, dolgos seregén nem fog sem a széphangzásnak, sem a lírai ritmizálásnak kísértése, a józanság ismeri bár, de azért, vagy: épp azért nem vállalja az alkotókedv kicsapongásait, a szószivárványt, a hangulat mámorait, a kalandok halmozását, s a mániákus keresgélést a lélek furcsa, homályos útvesztőiben, s megmarad rendes magatartásában, amely az egyszerűséget olykor már a pongyolaságig s a nyílt egyenességet nem egyszer a merevségig hangsúlyozza. Semmi művészi modorosság: maga a mindennapos társalgó hang. Semmi egyénieskedő modor: Schöpflin úgy ír, amint beszél, s úgy beszél, mint a művelt ember, akiben kor és tapasztalás, környezet, ízlés és tanultság szerencsés összhanggá olvad, s akiből, ha író nem lesz, akár elsőrangú bíró, akár kitűnő kutató válhat, mert dolgokat s embereket józanul tisztán, logikusan szemlél, sine ira et studio. Minden tanult és eszes ember, mondja Taine egyik levelében, írhat egy-két jó regényt, ha egybegyűjti tapasztalásait, mert hiszen mi más a regény, mint egy jó csomó tapasztalat? - s egyben utal az angolokra, akiknél szinte mindennapos egy-egy jó regény vagy útirajz. Igaz, hogy Taine egyetlen regénye, ha Graindorge-ot nem számítjuk, örökké töredék maradt, de ez semmit sem változtat e regényelmélet tanúságán. Következőleg: semmi regényesség, mert hisz minden: "tény" és "tapasztalás", minden megtörtént vagy megtörténhet, nincs szükség bonyolult mesékre s romantikus héroszokra - s csakugyan Schöpflin regényei tökéletes példányai a Taine-féle tapasztalati, egyszóval regénytelen regényeknek. Legfeljebb a témáik válnak ki a mindennapiságból, ez bennük az a "csodálatos elem", az a deus ex machina, amit a neoklasszikusok lélektannal füstöltek ki antik tárgyú drámáikból, s amit Schöpflinnél, s nemcsak Schöpflinnél, a mindenható környezetrajz hangol a mindennapiság tónusára. Így a Piros Ruhás Nő egyrészt a meg nem értett asszony, másrészt a vergődő művészlélek története, csakhogy a hősnő igen higgadt, jóvérű vidéki úrihölgy, akinek minden regényessége a közepesnél jobb zongorázásában, kissé feltűnő ruháiban, s elvált állapotában rejlik, a hős pedig törekvő, bár kissé erélytelen rajztanár, akit fojtó környezete, szerelme, s családi viszályai egészen az öngyilkosságig űznek, de aztán elül minden vihar, győz az élet jobb belátása, és győz a jó Molitorné, ennek az életfelfogásnak rokonszenves szimbóluma. Mossóczy Pál szép nyarában látszólag még regényesebb a helyzet: hisz itt a nép feltörekvő fiát a várúrnő szerelme boldogítja - csakhogy a Schöpflin bénédict-je igen jámbor lutheránus diák, aki maga se tudja, hogy jut egy unatkozó szépasszony kegyeihez, s aki, mire magához térne, máris visszahullt a hétköznapba. S Kitli János, ez a mesebeli herceg, akinek a szerencséjét csak mennyei együgyűsége múlja felül, s akiről épp ezért azt várhatnók, hogy végképpen elmerül a mai rossz üzelmek iszapjában, s áldozati báránya lesz egy minden rendet felrúgó s öngennyében fetrengő világomlásnak - Kitli János alig érzi s talán csak álmodja kalandjait, idejekorán visszatér a rendes élet jászolához, amelyet a fűszeresbolt és a manikűrös kisasszony képvisel, és így a drámai korkép idillé, erkölcsi mesévé, szelíd családi képpé enyhül. Nincsenek "drámák": a józan élet nem tűri a rendellenességet. S nincsenek hősök: Schöpflin alakjai békés, lágy, ártalmatlan lények, híján minden akaratnak, minden belső elszántságnak, mintha mindent kívülről kapnának, sorsot, jelleget, életformát, érzelmi vagy cselekvő indítékot, semmi indulat se hajtja, minden kis szél megrezdíti őket: apró becsvágyak, lanyha erotika, s főképpen s mindenekelőtt a környezet hatalma. Nem hősök, hanem csak bábok, külső erők eszközei, polgárok, társadalmi képződmények." Gyergyai Albert, Nyugat