Kosár
Szarka Géza bölcsészdoktor így írt a Vályi Nagy Gézáról a Napkelet című folyóirat 1926 áprilisában megjelent számában:
„Feltűnő, hogy lírai világából hiányzik a nő s általán a szerelmi élmény. Ebben is kihangsúlyozódik az ő anti-individualista hajlama. Az ő költészete autonóm férfi-költészet: ott érzi magát jól, ahol erőt énekelhet. Forma-képzése terén nagy végleteket találunk. Vannak költeményei, melyeknél a hibátlan szabású külső forma-ruha alól teljes szépségében sejtődik ki a benső forma hangulati egységbe. De van sok verse, melyeknél vagy a ritmus torlódik meg a sok hibás jambus miatt, vagy a szükségrím és az oda-nem-való, inadaequat kifejezések zökkentik ki az olvasót a zavartalan élvezésből.…Néhol tökéletlen, vagy következetlen kiképzésű a költői kép: zavaróan hat továbbá a határozott névelő gyakori elhagyása olyankor, amikor nyelvi törvényeink nem engedik meg. Mesterei? Talán Petőfi a pointe-es, életfájlaló költeményeiben s az újak közül Áprily a dolgok szubjektív látásában és személytelenül tárgyias kifejezésében. Egy-két szava Adyra, Mécsre emlékeztet.”
(forrás: szozat.org)
