SZÉPIRODALOM / Magyar irodalom kategória termékei
Kormányválság Paránában

: Kormányválság Paránában

Illusztrátor:

Kiadás:

Budapest, 1955

Kiadó:

Magvető Kiadó

Kategóriák:

Magyar irodalom Regény, elbeszélés Humor

Nyelv:

Magyar

Sorozat:

Vidám Könyvek

Terjedelem:

291 p.

Kötésmód:

papír

tartalom:

Első előhang amelyben jobb híján, hősünkkel ismerkedünk meg. Második előhang, amelyben még mindig nem történik semmi, azon kívül, hogy tanúi vagyunk egy ötlet születésének, minek folytán hősünk búcsút vesz szülővárosától. Harmadik előhang, amelyben hősünk egy hónaposszobát bérel, de aztán jól megválasztja magának. Első fejezet, amelyben néhány héttel később folytatjuk történetünket Első fejezet, amelyben az írótól most már végképp az események veszik át a szót Második fejezet, amelyben részt veszünk egy titkos tanácskozáson s tanúi vagyunk egynémely fontos döntéseknek. Harmadik fejezet, amelyben a nagy politikusnak végre jut ideje arra is, hogy magánéletet éljen. Negyedik fejezet, amely igazolja azt a gyermekkorunkból ismerős tételt, mely szerint új vendég a fogó. Ötödik fejezet, amely röviden ismereteti egy költözködés történetét. Első fejezet, amelyben Parána jövendő elnöke estélyt és kölcsönt ad. Második fejezet, amelyben már döntő határozat születik. Harmadik fejezet, amelyben az olvasó meglepetten értesül arról, hogy egy üstökös elhagyja a csóváját. Negyedik fejezet, amelyben hősünk - igazi regényhőshöz illőn - módfelett regényes módon teszi a szépet szíve hölgyének. Ötödik fejezet, amelyben szokatlan csillagászati jelenség tanúi vagyunk: a csóva újból hozzáragad üstököséhez. Első komor fejezet, amely a történeti hűség igényével igyekszik, beszámolni a paránai államtanács utolsó drámai üléséről. Második, még komorabb fejezet, amelyben az események szédítő rohanását már alig lehet követn.i Harmadik, legkomorabb fejezet, amelyben végre ismét történik valami meglepő. Negyedik fejezet, avagy epilógus, amely levonná az erkölcsi tanulságokat - ha ennek a történetnek volnának erkölcsi tanulságai.

Ár:

nincs raktáron, előjegyezhető
 

Hogyan böngészhetek?

Ahogyan a leginkább kényelmes Önnek! Tekintse át kínálatunkat témakör, szerző, sorozat vagy cím szerint, vagy használja a részletes keresőt!

 

Hogyan értesülhetek az új ajánlatokról?

Rendeljen hírlevelet, így mindig naprakész lesz, és csak a kiválasztott témákat küldjük el!

 

Hogyan rendelhetek?

A raktáron lévő könyveket a ""-ba helyezve rendelheti meg! Ha a keresett könyv nem található, kérjük, jegyezze elő, s igyekszünk minél hamarabb beszerezni. (További segítség...)

Belépés

Még nem regisztrált? Kattintson a Facebook-belépés gombra vagy, ide kattintva hagyományos regisztrációt kezdeményezhet.

Súgó

Jelszó-emlékeztető kérése

A jelszó-emlékeztetőt elküldtük a megadott e-mail címre.
A levél kézbesítése legfeljebb néhány perc. Ha jelszó-emlékeztetője nem érkezik meg egy órán belül, kérje kollégáink segítségét!
A megadott email cím nem található
Ehhez az e-mail címhez nem áll módunkban jelszó-emlékeztetőt küldeni!

Az e-mail címhez, amelyhez az imént jelszó-emlékeztetőt kért, nem visszaigazolt felhasználói fiók tartozik, ezért ezzel az e-mail címmel és a hozzá tartozó jelszóval egyelőre nem lehet belépni. Kérjük, ellenőrizze e-mail postafiókját, és a kiküldött értesítőben található link segítségével erősítse meg regisztrációs szándékát. Ezt követően az eredetileg megadott jelszavával beléphet felhasználói fiókjába.

A megadott e-mail címre nincs lehetőség jelszó-emlékeztetőt kérni.

Jelentkezzen be Facebook vagy LinkedIn segítségével!

Adja meg korábban regisztrált e-mail címét, hogy elküldhessük Önnek a jelszó-emlékeztetőt!