Magyar emlékírók 16-18. század

A 17 – 18. századi erdélyi emlékirat, Kemény Jánostól Bethlen Katáig kétségkívül a magyar barokk próza szerves része, de egyaránt távol áll a seicento modortól vagy az érzelmes retorikától. A legkomolyabb stílusértékek mégis itt bontakoznak ki, mert az írók rátalálnak az önkifejezés, a bensőség hangjára, mernek és tudnak egyéniek lenni, amire eddig csak Zrínyi Miklós prózájában volt példa. Az igazi művészi alkotáshoz annyira szükséges eredetiség, személyes érdekeltség ezekben az emlékiratokban bontakozik ki igazán; szerzőiknek nincs szüksége arra, hogy a formával történő hatás eszközeit keressék... Cserei Mihály fanyar, folyton dohogó politizálása igen jó elbeszélő technikával párosul; Apor Péter a magyaros színezetű leírás mestere: minden mondata a valóság színét, illatát, zamatát árasztja, igazi barokk vonása az áradó bőség; Bethlen Kata visszafogott előadó modorához az önmarcangoló lélekvizsgálat és a bibliás pátosz járul: szándékosan dísztelen stílusa, mégis súlyos, mélyen átérzett egyéni mondanivalója pedig a század kiváló írói közé emeli ezt a komor asszonyt.” Bán Imre