TIHANYNÁL
Csokonai dalolt e hegy előtt
S a szirtek, zordon erdők felzokogtak.
Vándor poéta, lelked idenőtt,
Zengő bércéhez a kövült jajoknak.
Elszorul a szívem, leroskadok,
Fel-felsikolt emléked a visszhangban.
Hol a boldog halandó mulatott:
Ínségbe rogyott a dús halhatatlan.