Mészöly Miklós: Merre a csillag jár

Mészöly elbeszélései mitologikus példázatúak. A felvillantott és szétterített pillanatú múltat ezért érezzük jelennek és jövőbe szólónak. Egy család mitológiája vagy a múltat, történelmünket meghatározó magyarságé? Mikor, hogy: különféle vegyületben mind a kettő. A szereplők a történeteken némi eltéréssel vissza-visszatérnek. Az elbeszélések - egymástól távolról lehúzott szálai - olyan vékony-erősek és olyan finom-pontos mintákba szövődnek, mint valami végtelen magasságba nyúló pókháló - középponttal és középpontokkal. Az éles rajzú történetekben mégis annyi melegség van, amennyit a vér ad a testnek, vagy akár - hogy az Anyasirató-t időzzük: egy róka bundája, egy rókaprém melege. Hiába tudjuk egy-egy hősének, a történet egy-egy mozzanatának sokféle szimbolikus és mitológikus jelentését: Mészöly - az ő szavaival szólva - azt is érezteti, hogy csak "becserkészi" az "így volt", "így van" titkait, csak közelébe enged sokfelől: fel nem fejti. Annak bennünk kell tovább dolgoznia. Körénk rakja olykor a tárgyi világ egy-egy nyugtalanító, jelentéssel teli részletét - akár egy deszkaszálat, egy macskaköves utcát, egy sötétbe hasító fénynyalábot vagy a szoros körben éjszaka fejüket egymáshoz dugó lovakat, a mereven ránk bámuló macskákat - irásainak jelentése pontosan fel nem fejthető. Talán csak egyet tudunk biztosan, hogy titok van itt: megértetendő. És hogy ez a titok a halál felé mutat.