Kosár
Tornai József (Dunaharaszti, 1927. október 9.– Budapest, 2020. január 31.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas, Balassi Bálint-emlékkarddal kitüntetett magyar költő, író, műfordító.
1976-ig szabadfoglalkozású író, majd 1976–87 között a Kortárs munkatársa volt. 1989–2001 között az Írószövetség elnökségi tagja, 1992–95 között elnöke volt.
Első mestere Szabó Lőrinc volt.
Írói alapelve, hogy a 20. században is a modern és az ősi egységet kell felmutatni. Lírájára az avantgárd látásmód, a szürreális képalkotás, a gondolatritmus jellemzők.
***
"Nincs más, csak az a halálos kopárság, homokpusztaság, a dombok sivár teteje, ahol semmi, semmi nem él meg az ördögszekéren meg a szorongáson kívül. Mostani életem fájdalmas búcsú a gyerekkoromtól. Micsoda elszakadás ez saját gyökereimtől, őskoromtól!
Keresem a hangot, ami még közös, ami még ugyanaz. Néha fölcsendül - de egyre gyöngébben. Mit tegyek, magamra hagyatva egy idegen, öregedő lénnyel, mit tegyek, én, a gyerek, a mindenen csodálkozó, a győzhetet- len? Istenem, hogy hozzá voltam nőve a Dunához, a dombokhoz, az Alföld széléhez, vadvizekhez, akácosokhoz!
Harminckét évig éltem a halálos, kopár dombok között, és nemcsak azért kívánkozom vissza, mert az volt a gyerek- és kamaszkorom. Azért is, mert az még természeti világ volt: Európa utolsó pillanata az iparosítás acélhulláma előtt..."
