Popper Péter: Napidő. Húsz portré

˝Volt egyszer egy könyvem a Holdidő, amelyben szemügyre vettem a múlt ezüstkék fényében villódzó és emlékezetem útvesztőjében gomolygó férfiakat és nőket, akikkel formáltuk és alakítottuk egymást, Most az élőket - kettő kivételével, akik munka közben átléptek a létezés egy másik szintjére - hívom találkozásra, a még sugárzó, ámbár alkonyodó Napidőben. Élőkről írni kockázatos. - Ez nincsen egészen úgy - fogják mondani Önök. - Persze, semmi sincsen egészen úgy - felelek Füst Milán nyomán. Mert ezek az írások nem róluk szólnak, hanem magamról, Arról, hogy ők hogyan élnek bennem. Az én lelkem torzulásainak mentén torzul az ő képük is, ez elkerülhetetlen. Ezért kérem, hogy ne igazítsanak helyre! Senkit sem akartam megbántani. (Popper Péter)˝