Nyár vége felé járt az idő. A kamrák ablakain búza- és gyümölcsillat áradt az éjszakába. Fent a feketéskék égen táncolva ragyogtak a csillagok és sziporkázott a tejút. A hold gömbölyűen és békésen szunyókált egy ezüstös felhődunyhában, csak a búbja látszott ki belőle.
Az éjszaka ilyenkor tele van titokzatossággal. Hosszú árnyékot vet a hold, a háztetők és az utak fehéren csillognak, mintha halottal lepedő volna rájuk terítve, a toronyóra zengő kettyenései elhangzanak a falu végéig és az Ipoly partjáról, az öreg malom mellől behangzik a faluba, amint a topolyafák kemény levelei susognak az érezhetetlen szellőben.