Malonyay Dezső: Polgártársak

"Évente egy sereg könyv jelenik meg a magyar könyvpiacon ezzel a jelmondattal: "Magyart a magyarnak“. Belátjuk, ez inkább a könyvkiadók mottója, másat ajánlanánk mégis: e könyveknek és íróiknak is jobban megfelelőt: "Az én csigaházam az én váram. Úgy bizony: csigaház, nem tágasabb és nem erősebb falú épület, amelyben ezek az urak az - írjuk csak le bátran - életnek háttal fordulva, a megelégedettségnek és gondatlanságnak enyhe világításában, az alkotásnak, nagyot és újat akarásnak minden értékkiváltó láza nélkül dolgoznak. Folyamatosan és bőségesen jön betű betű után, szó szóra és ők valami büszke és ferde önérzettel zúdítják át a novellapatakot a cenzúrázatlanság zsilipjén: igazolni tudnak minden sort. Vadásztárca jött ki: magam is testestül-lelkestül vadászember vagyok; dzsentri-história: ihol a címeres családi gyűrű az ujjamon; fantázia kell: itt ülök az asztalomnál és minden magasabb szempont, nemesebb tendencia kerékkötőjéből szabadon követem jófajta szivarom bodor füstjét: mi ez, ha nem fantázia!?... Stb., stb. Mondhatnánk akármit: hogy Önök, uraim, nem életeket és embereket látnak, hanem életek és emberek megrajzolásának típusát; hogy még e képletekkel és típusokkal sem tudnak mihez fogni, mert nincs is mihez fogniok; hogy minket végnélküli csodálat fog el, látván Önöket, akik künn járnak a természet ölén és benn járnak a szobákban és termekben, ahol élet folyik és emberek mozognak, de a leskődő ezer veszélyből tisztán és üresen hozzák ki lelkeiket, mert hajh, volt erejük hunyt szemmel nézni és viaszt tömni füleikbe; és hogy mi értjük, sajnáljuk és méltányoljuk Önöket, amikor valamelyikök így sóhajt fel: "Nem tudtam elaludni: András, az az ember, Ágnes asszony - oh, milyen csodálatos az élet“, mert megértjük, hogy az ilyen őszinte három sor a sötétségnek, tapogatózásnak, gyámoltalanságnak milyen reménytelen felismeréséhez vezeti Önöket egy percre, ha ugyan nem ravasz írói fogás ez a három soruk is. Mert írni azt tudnak." Nyugat, 1911.