Kádár Erzsébet: Ritka Madár

˝Sem folytatni, sem elfelejteni nem lehet˝ - búcsúzott Vas István az írónőtől, akit a sparhertből szivárgó gáz kirobbantott, ha az irodalomtörténetből nem is szükségképpen, az élete negyvenötödik évéből mindenképpen. Kádár Erzsébet 1901-ben született Aradon és 1946-ban halt meg Budapesten. A város tizenkét vértanújának egyikéhez, Damjanich tábornokhoz rokoni szálak fűzték. A maga választotta irodalmi családhoz, Nyugathoz azonban még szorosabb kötelékek. A folyóirat novellapályázatán 1936-ban nyert, s attól kezdve rendszeresen írt irodalmi és képzőművészeti kritikát a lapba s jogutódába, a Magyar Csillagba. Az 1017-es számú újságíró-igazolvány tulajdonosa alulról kezdte a publicista mesterséget. Újságrajzolóként tűnt fel a Budapesti Hírlapban; képíróból fokozatosan lett író. Kisszíneseket, divatleveleket, glosszákat, tárcákat írt, míg elérte a század magyar zsurnalisztikájának egyik csúcspontját - a ˝Méz és bors˝ címmel vezetett rovatot - Szabó Zoltán Képes Világában. Babits Mihálytól 1940-ben vette át a Baumgarten-jutalmat, majd a Magyar Csillag szerkesztőjétől, Illyés Gyulától ezt a jellemzést: ˝Minden túlzás nélkül a magyar irodalom egyik legtehetségesebb novellaírójának tartom ( ... ), éppilyen rendkívüli tehetség, mint bíráló is.˝