Mészöly Miklós: Szárnyas lovak

Mészöly új kötete két ciklusra: novellákra és riportokra, dokumentumjellegű írásokra tagolódik - a kötet íve a "kitalálttól", az absztraktabb írásoktól, a lélek benső tájaitól halad kifelé; a külvilág pontos feltérképezéséig. Írásainak egyik legjellemzőbb sajátja a megfeszített, koncentrált figyelem. A részletek: az emberi mozdulat töredékei, a táj darabjai - egy ólomszínű, szikláktól körülkerített tó sűrű, hideg vize, farakások és omladékok, egy poháron tartott megmoccanó kéz, a rétre hulló sivár napfény pászmáinak látványa a maga tökéletesen kirajzolt pontosságában magához vonzza a szerzőt és az olvasót. Mészöly nem naturalista, de nem akar szimbolikus jelentést sem adni annak, amiről ír - mégis ráirányítja figyelmünket egy emberi jellem minőségére, egy élet drámájára. Közvetlenül soha nem fest érzelmeket: a jelen és a múlt különféle rétegeiben játszódó s az írásokban egymás mellé került, egymásra kopírozott cselekménysorból: történetek mozzanataiból forr eggyé novelláiban egy ember belső világa. Mészölynél majdnem minden a tartás. A forma fegyelme. Az alkotói eljárásban, az emberi megnyilvánulásban egyaránt. A minden helyzetben megőrzött méltóság. Célra irányított, szigorú, száraz mondataiban elfojtott, szándékosan lehűtött indulat izzik - voltaképpen megindultság. Az együttérzés hajszálereinek finom hálózata szövi át írásait. Írói alapállását a minden emberi dolgok viszonylagosságának érzetével járó lemondás is jellemzi - de a rezignáción felülkerekedik a kemény szembenézés, a közlés, a kimondás szükségének parancsoló ereje. Milyen kötelezettségeket hordozunk itt és ma: mit jelent ma embernek lenni, magyarnak lenni, így summázhatjuk leginkább - anyagában, történetében is lebilincselően izgalmas - novelláinak, riportjainak, dokumentumírásainak közös mondandóját.