Mezei András: Szerencsés Dániel

Nomen est omen - szerencsés-e Szerencsés Dániel mindabban, ami történik s végül is nem történik meg vele 1956 decemberében a már-már irreálisan felnövő menekülések, kalandvágyak, a tömeges disszidálások csúcsnapjaiban? Mit él át önmagában mindabból, ami a "szaladj te is, pajtás" tömeges néphisztériájába torkollott 1956 végén? Mi erősebb, a félelem vagy a megtartás? Ami taszít, vonz, vagy ami marasztal? A nyitott határok felé robogó leponyvázott teherautók, kék buszok, mentőkocsik és vonatok útvonalainak kavalkádjába visz a történés Szerencsés Dániel és Angeli György közelítő és távolító sorsában. Hívások és kötöttségek torkollanak egy már-már jelképessé is felnövő regénybeli utolsó vacsorába, amit a határ menti szálloda éttermében fogyasztanak el azok, akik úgy érzik, hogy a haza és az eszme elárulta őket, vagy akik egyszerűen hátat akarnak fordítani mindannak, ami Magyarország.