Talpra magyar. Magyar nemzeti lant

Igazában az egész Magyarország egy nagy búvárharang a „világ bús tengerében”, amely ma újra „forr”, mint valamikor Berzsenyi idején. Mi magyarok otthon is a saját külön légkörünket szívjuk. Láthatatlan atmoszféra kerít és véd bennünket, s árad észrevétlen minden szavunkban, sőt minden gondolatunkban, hisz csak magyarul tudunk gondolkozni. Legsűrűbben nagy költőink szavaiból árad, azért van, hogy – ha ezekre gondolok – úgy érzem, sűrített levegőt hoztam magammal. Sűrített levegőre szüksége van annak, aki idegen elembe ereszkedik; de szüksége lehet annak is, aki beteg, aki körül megromlott a légkör, vagy megakadt a szabad áramlás. Ilyenféle gondolatok jutnak az eszembe, ha Magyarországra emlékezem, s közben mormolgatom azokat kívülről tudott, otthonos verssorokat, amiket sem a pálmafák kéjes hajlongása az áprilisi szélben, sem a tenger fehértarajos lovascsapatainak egyre ismétlődő és szétomló rohama a parti sziklák ellen, sem Észak ágyúinak csak képzelt s mégis mindennél hangosabb visszhangja nem tud elhallgattatni.
A magyar hazafias költészet nem olyan mint más nemzeté, nem szokványosan buzdító vagy ünnepélyes. A magyar honfiköltészet kínlódó, kételkedő, az ellenállásban megizzott hófokú, akár a szerelem, mely annál erősebb, mennél többet küszködik önmagával. Nem köteles és boldog, hanem sokszor tilos vagy kínos érzések éneke ez, s mint egy fájdalmas áram nyilallik végig líránk történetén, amely nemzetünk legbensőbb története. (Babits Mihály)

Babits Mihály előszavával.

A borító papírja kiszáradt, töredezik. Gerincéből kis darab hiányzik.