Kosár
"Egy asszony és egy férfi ment felfelé a déli hőben izzó Szent Imre utcán. A város fölött mozdulatlanul állott a levegő, mint az örökkévalóság. A vakító kék égboltozaton csak a Szarkakő irányában lebegett egy fehér felhőgomoly, de az is szemlátomást zsugorodott. Ezerkilencszáztizennégy nyara volt.
A férfi hátrataszította gyűrött kalapját, s keze fejével végigtörölt barnára sült homlokán. Középtermetűnél csak valamivel alacsonyabb, széles vállú szőke ember volt, különös, ide-oda ringó léptekkel járt. Ha Székelyudvarhely nem esett volna olyan messze az óceánoktól, akkor lakosai rögtön felismerhették volna benne az egykori tengerjárót. Balázs István hét esztendőt töltött Pólában. Először két évig mint matróz a Prinz Eugen csatahajón. Aztán mint hajóács.
Nem voltak könnyű esztendők . . . Álmaiban most is fel-felrémlik néha a kiképzés . .. a fehér egyenruhás tiszturak s különösen egy-egy altiszt . .. ahogyan a legénységet kezelték . a megalázó büntetések ... Egy életre meggyűlölhette volna miattuk a tengert. Mindennek hátterében azonban mégis mindig ott csillogott az Adria édes-meleg kékje, a ragyogó égboltozat, a fűszeres-sós levegő. Olykor akaratlan vágyakozás fogta el, noha tudta, hogy ha el is jutna még egyszer odáig, emlékein kívül semmi egyebet nem találna már."
Részlet az első fejezetből
