Horváth Béla: Utolsó jelenések

Horváth Béla (1908 – 1975.) magyar költő, újságíró, műfordító, lapszerkesztő, pedagógus.
Első írásai a Napkeletben jelentek meg, 1927-ben adták ki első verseskötetét, ugyanettől az évtől kezdve Budapesten dolgozott, mint újságíró.
Egyik alapítója 1935-ben a Vigiliának és 1936-ban a Szép Szónak. 1937-1941 között az Esti Kurír újságírója és egyúttal irodalmi szerkesztője. Horváth Béla, a saját későbbi szavával „destruktív nihilista zendülő” nemegyszer állt a bíróság előtt izgatás és nemzetgyalázás vádjával. 1937-ben jelen volt József Attila temetésén, melyen elmondott verse miatt letartóztatták, ám Mónus Illés jóvoltából hamarosan elengedték. 1938-ban cikkei miatt izgatás vádjával fél évre börtönbe zárták. Ugyanabban az évben Utolsó jelenések című kötete további egyhavi elzárást biztosítottak számára. 1942-ben egy Vajthó László által szerkesztett lírai antológiáról írt kritikájában az antológia költőit - Radnóti Miklós, Rónai Mihály András, Vas István, Faludy György stb. - „irodalmi alvilág”-nak bélyegezte, ez a cikke hozzájárult Radnóti és a többiek meghurcolásához. Ugyanakkor - és ez mélyen jellemző Horváth Bélára - az ebben az évben megjelenő Pepinka szép kisasszony c. regényében a szerelmi történet hátterében háború- és németellenes nézeteit fejti ki. 1943-tól megszakításokkal büntetőszázadban szolgált, 1945-ben amerikai hadifogságba került. Szabadulása után 1945-1948 között Rómában újságíró. 1948-1952 között a génuai ferences iskolában történelmet tanított. 1952-től 10 évig Németországban, Münchenben élt; 1957-ig a Szabad Európa Rádió munkatársa volt. 1957-1958 között a müncheni Látóhatár egyik szerkesztője.
1962-ben a konszolidálódásra törekvő Kádár-rezsim „örömmel fogadta” Horváth Béla hazatérését, és engedélyezte számára, hogy korábbi lapjának (Látóhatár) nevét megtartva folyóiratot szerkeszthessen.