Döbrentei Kornél: Vajúdó feltámadás

"Bizony, a tetvek, a tetvek! Döbrentei Kornélt jó ideje már ezek foglalkoztatják leginkább, mert ezek teszik "ragacsossá" - nem csak az idillt, amiről a költő Döbrentei szól a Gérecz Attila emlékére írott versében - az egész életünket. Tetvek persze mindig voltak, vannak, lesznek is, de évek, korok szerint változó tömegben, olykor alig észrevehetően, máskor a publikáció ijesztő arányaival tapadva a múltra, jelenre és veszélyeztetve az emberi jövőt. Gyanítom, hogy a költő ezért is csap át mostanság oly gyakran az írói publicisztikába. Ott kötetlenebb formában és stílusban lehet szólni a mindennapi alantasságokról, a ragacsosítók veszedelmes jelenlétéről. Valamikor az írói publicisztika a magyar irodalom szerves része volt. Ady, Móricz, Krúdy, Illyés - hogy ne soroljam tovább - ezáltal lehettek jelen szellemükkel nemcsak a történelmi időben, hanem napról-napra a közéletben, amely nekik is éppen adatott. És milyen szerencse, hogy jelen voltak így és ezáltal is! A vers vagy a regény maradandó - ha egyébként alkalmas a maradandóságra - ám a publicisztikát, a napi- vagy hetilapok cikkeit, a rádiójegyzeteket, vagyis az aktualitásokat hamarosan maga alá temeti az idő, mert mindig új aktualitások jönnek."